Az öltözködés kialakukása, fejlődése
A történelem előtti korok embere feldolgozatlan állatbőrt csavart maga köré, hogy megvédje magát a környezeti hatásoktól. A környezethez való alkalmazkodásban a ruházkodás csak az egyik eszköz arra, hogy védekezzünk a hideg ellen. A testet meg is lehet edzeni a hideg ellen úgy, hogy alig van szükség ruhára, nem beszélve arról, hogy távoli őseink testét sokkal több szőr borította. Mai feltételezések szerint az emberi bőr annál több szőrt veszít, minél inkább felöltözik.
A kőkorszaki leleteken látható, hogy nem csak a védelmi szerepe volt fontos, hanem a díszítő, a megkülönböztető jellege is. Eleinte csontokat, kagylókat, állatfogakat használtak.
A őskorból már felöltözött emberekről maradtak fenn ábrázolások melyeken ágyékkötőt, szoknyát vagy nadrágot hordtak. Történészek szerint az állatcsontból faragott első varrótű feltalálása az egyik legjelentősebb technikai előre-lépés az emberiség történetében. Az anyagok szövése és fonása egy megszilárdult civilizációt feltételez. Ezek a technikák Kr. e. 4000
és 3000 között Egyiptomban alakultak ki. Európában is találtak olyan szövetmaradványokat és szerszámokat melyek arra utalnak, hogy ebben a korban már léteztek szövőszékek. A már megszőtt anyagokat könnyebb volt szép redőkbe rendezni, majd később a varrással különböző eltérő formákat lehetet kialakítani. A társadalom fejlődésével kezdet el rétegződni a viselet és az öltözködési kultúra. Alakította az öltözködést az eltérő földrajzi helyzet, és a történelem is.
Az egyiptomi éghajlat kedvezett a lenge öltözék elterjedésének. A ruhák könnyű, vékony, szövött anyagokból készültek, gyapot, len és kendervászonból. Elsősorban fehér színében használták fel, de előfordult mintás és színes anyagból is. Legfontosabb férfiöltözék az ágyékkendő volt. A szolgáké, parasztoké, katonáké egyszerű redőzetű fehér, az előkelőké és az uralkodóké hímzett és dús redőzettel készültek. A nők hosszú ruhában (kalasziriszben) jártak, amely lehetett testhez simuló és bőven redőzött is. A bő ingruhát csomózással kötötték meg mell alatt, vagy díszes övvel fogták össze.
Ezt az övet a férfiak is viselték ágyékkendőik felett. Az előkelők ruhatárához tartozott még a díszes vállgallér, mely sűrűn mintázott, színesre festett lenből, bőrcsíkokból vagy fémből készült. Drágakövekkel, gyöngyökből díszítették. A fej- dísz az uralkodók viseletéhez tartozott. A papok jellegzetes ruhadarabja a magukra terített leopárdbőr volt. A sumér korból fennmaradt szobrokon, domborműveken, jól nyomon lehet követni az aprólékosan mintázott gyapjúszálat, ezért pontosan látható a ruha készítési módja. A sumérok eleinte az állatbőrt hosszú csíkokra vágták, ősszevarták, majd körkörösen magukra tekerték ez a kaunakész, de készítettek olyan szöveteket is, amellyel utánozták a szőrmét, ebből készítették a lepelruhát ezt gazdagon díszítették rojtozással, ezzel törték meg az egyhangúságot. Nők és férfiak viselete nagyon hasonló, csak a nők több ékszert használtak.
Az asszír ruházat rendkívül gazdag és változatos volt, különösen, ami az anyagot és díszítésüket illeti. Mezopotámiában gyakran esett az eső, ködös volt az idő ezért szükségük volt a meleg ruházatra, és ha a gyapjút nem zsírtalanították, még vízálló is volt. Mezopotámiát a gyapjú országának is nevezték, mivel itt valósították meg először a módszeres juhtenyésztést. Az első gyapjúszövet minták is a kis-ázsiai csatal-höjükből származnak kr.e. VII évezredből. Gyapotot is termesztettek, ebből pamutvászon ruhák készültek. A tunikát, gazdagon díszítették geometrikus mintákkal. Az alacsonyabb osztály hol rövidebb, hol hosszabb formában egyedüli ruhadarabként viselte övvel vagy a nélkül. A módosabb réteg és az uralkodok, pedig bokáig-érőt. Erre még felsőruhaként egy három vagy négyszögletes kendőt tekertek, aminek széleit rojtokkal díszítették. A királyok ruháit nem csak geometrikus mintákkal díszítették, hanem a domborművekről jól ismert szárnyas géniusszal, az oroszlánnal, a bikával, és a pálmával. Az előkelő osztályba tartozók hosszú szakállt nővesztettek és csigába tekerték, befonták, vagy göndörítették. Hajukat csigába rendezték.
A perzsa viselet sokban különbözött a korábbi népekétől, hiszen nekik nadrágból és ingből állt a ruházatuk és méretre, fazonra szabták, varrták ruháikat. Kezdetben bőrből, majd erősre szőtt anyagokból készült a ruházatuk. A médek (ókori nép volt, birodalmuk központja a Kaszpi-tengertől délnyugatra elterülő hegyvidéken helyezkedett el) viseletének hatására tunikájuknak és köpenyüknek szabott ujja volt, ami csukló felé bővült. A tunikájúk alatt, bokáig érő szűkebb nadrágot viseltek, vagy térdig érő bővebbet hordtak, amelyhez lábra simuló puha bőrcipőt viseltek esetleg, hosszú csizmát. Az előkelők fejükre magas filc- vagy bőrsapkák húztak, az egyszerű nép és a katonák sapkája lapos volt és fülüket is takarta. Hajuk és szakállviseletük göndörített volt.
Krétai férfiak többnyire egy kötényt hordtak, amelyet nagyon gazdagon díszítettek, vannak ábrázolások, amelyek azt mutatják, hogy voltak bő kabátok is, ezekkel teljesen beburkolták a testet. Ezáltal viselőjenek monumentális, külsőt kölcsönzött. A nők is viseltek rövid kötényeket, csak sokkal jobban díszítették. Lépcsőzetesen vették egymás fölé a szoknyákat, amelyet finoman lerakott ráncokba rendeztek. A felső testükre vékony, ujjas bőr mellényt vettek elől nyitva hagyták, úgy hogy a mell fedetlenül maradt. Az alacsonyabb rangú nőknek fél lábszárig ért a szoknya, de ők már nem viseltek mellényt sem, felsőtestük teljesen szabad volt. A nők fejükön illatviaszt viseltek. Ékszereik és a férfiak fegyverei a legmagasabb formakultúráról tesznek bizonyságot.
Az ókori Görögországban fontosnak tartották az egészséges életmódot és a testápolást. Mivel a testi szépségnek nagy tisztelője voltak ezért az ember értékét nem a cifra ruha, díszítés szabta meg, hanem az arányos hibátlan test szépsége és a harmonikus jellem. A ruha alapanyagát gyapjúból, pamutból, kenderből szőtték. Ezt a feladatott a legelőkelőbb görög ház, nőtagjai is büszkén végezték. Az ifjak szépen faragott orsóval ajándékozták meg választottjukat. Legfontosabb ruhadarabjuk a lepel ruha. A ruhadarabok négyszögletűek, amelyeket csak a méretük és a feltűzési módjuk különböztette meg. A férfiak hétköznapi viselete a térd fölötti khiton amelyet, vállon fibulával fogták össze, derékban egyszer átkötött. A katonák a páncéljuk alatt is ezt viselték. Ünnepi alkalomra a khiton hosszú változatát hordták csak gazdagon díszítve. Erre vették föl a hümationt de hordták önálló ruhadarabként is. A khlamisz egy négyszög alakú gyapjú köpeny, a bal vállra terítették és a jobb vállon összecsatolták. Ugyan ezt a ruhadarabot hordták az utazók s a lovasok is. A munkások és a rabszolgák ruhája, rövid gyapjú exomis, ezt a bal vállon összefogták és derékban megkötötték. A nők alapruhája a peplosz, aminek az egyik oldala nyitott volt, vállon csomóval, csattal, tűvel, fogták össze. Ezt váltotta fel később a khiton, ennek két változata ismert, az egyik szűkebb, ……a másiknak is varrták az oldalát, ez bővebb fazon………… több helyen. Erre vették föl a hümationt amit a férfiak is viseltek, a nők nem csak a jobb vállon………... A férfiiak hajviselete változó hosszúságú, amely elől a homlokukra borul és hajpántokkal fognak össze. Fejfedőjük a frígiai sapka, a pilos vagy az úti petatosz. A nők hajukat kontyba viselték, esetleg göndörített tincsekben a vállukra lógatták. Különféle hajdíszekkel, csatokkal, szalagokkal, tiarákkal díszítették.
A római öltözködés gazdagságát és szépségét gyönyörű ékszereiket főleg pompeji és herculaneumi ásatásokból ismerhetjük. A rómaiaknak nem csak az épületeik hasonlítottak a görögökéhez, de a viseletük is. Lepelruháikat pamutból, a gazdagabb réteg selyemből készítették. A Carrhaei (kárhéi) ütközetben találkoztak először a selyemmel… Rendszeres kereskedelem alakult ki a császárság ideje alatt, csak hogy a selyemszövet árát a „selyemút” nagyon megdrágította. A késői császárság ideje alatt leheletszövetnek nevezték mivel leheletkönnyű volt. Ez idő alatt sokan megengedhették maguknak a fényűző öltözködést. Arany hímzéssel és drága kövekkel díszített pamutmuszlin szöveteket és keleti selymet viseltek. A szabad férfiak viselete a tóga volt, de nem négyszögletes, hanem szabott formájú. Anyaga főleg gyapjú, pamut de készült selyemből is. Némelyiknek a hossza háromszoros, szélessége kétszeres ember-nagyságú volt. Ezen ruhadarabok felöltésére már segítségre volt szükség, és külön rabszolgákat képeztek ki e feladatra. Redőzetének elrendezését szabályok rögzítették. Színe és díszítése a viselője rangját jelezte. Nők és férfiak is viselték a tunikát. A férfiaké térdig, a nőké bokáig ért, ujjatlan vagy könyékig érő változata volt. A nők a tunikát alsónemű kent viselték. Föléje, földi érő színesre festet tunika-szabású stólát vettek. Ha kiléptek a házból egy pallát is magukra terítettek, ez is lehetet színezett. Ezzel a ruhadarabbal betakarták vele a vállukat, hűvös időben a fejükre is húzták. Alkalmi viseletként, fátylat is erősítettek a fejdíszükre. A nők és férfiak lábbelije a sarú. A férfiak cipőjének színe jelezte a viselője rangját is.
A Bizánci udvarban az uralkodó réteg előnyben részesítette a nehéz tarka selyem szöveteket és brokátokat, amelyek drágakővel és gyöngyökkel díszítették. Az öltözék alapján egy hosszú ujjú bokáig érő tunika képezte. Az uralkodók és a magas képviselők, tunika felett viselt felső ruhája volt a csíkokkal díszített dalmatika. Ezt egy nagy palást egészítette ki. A férfi palást félkör, míg a női változat háromnegyed kör alakú volt. Az eleje és a háta szélekre rombusz formájú hímzés vagy tablion került. Ez a díszítés a rangjelzést szolgálta a világi uralkodó koronázási palástját is hosszú ideig a bizánci minta alapján készült (magyar korona palást).
A nők a hosszú hajukból egyfajta dudoros frizurát fésültek, melyeket pompás diadémokkal ékesítettek. A férfiak többnyire hajadonfőtt jártak, és hajukat tányér formájúra nyírták. Az uralkodó réteg tagjai, alkalom adtán egy lapos sapkát viseltek.
Románkorban az ún. frank viselet a germán, illetve a római öltözetből ered. A nők öltözékének szigorú zártsága az egyház hatására alakult ki. A 11-12 században, a nők öltözete egy alsó és fölső ruhából állt. A ruha felső része hátsó fűzése simult az alakra. A ruha alsó része, deréktól enyhén bővül, a csípővonalon körbe tekert övvel viselték. A felsőruhának a hosszú ujja, idővel erőteljesen tölcséressé válik. Kabátként köpenyt viselnek melyet kapoccsal zártak. A férfiak a 11. századi frank viselete hosszú ujjal egybeszabott, térdig vagy földig érő felsőruhából, ingből, nadrágszárakból, és köpenyből állt. A bebújós jellegű, hasítékos tunikának kerek vagy ék alakú, nyakkivágása volt. E felett bő köpenyt viseltek melyet a bal vállra terítettek, és a jobb vállon fibulával rögzítették. A nemesek prémmel díszítették vagy bélelték.
A renaissance újjászületést jelent. Az emberi műveltség történetének az az időszaka, amely átmenetül szolgál a középkorból az újkorba. Vagyis, a humanizmus föllépésétől, a XIV. sz-tól a XVI. sz. végéig számítják. A középkor hosszú tespedése után, újjáéled az itáliai művészet, így a középkor misztikumával szemben a természethez, az emberhez való visszatérést juttatta érvényre. A r. már elismerte és megbecsülte tehetséges alkotóit, és a nevüket is tudni akarta. A politikában a renaissance egy, a középkorban ismeretlen államformát teremt meg, az abszolút, fejedelmességet, melyben az állami és egyéni értékek háttérbe szorítják a kereszténység érdekeit. A renaissance mozgalom a XIV. végén és a XVI. sz. folyamán Olaszországból terjed el Európába. Így eljutott Magyarországra is, ahol az olasz műveltség és művészet minden korban erősen hatott. Zsigmond idején már a XIV. sz. stílusa, és a humanizmus szelleme veti meg a magyar, korai renaissance alapjait. Ám e kor igazi megteremtője azonban Mátyás király, kinek budai udvara a nagy olasz R.- fejedelmekétől semmivel nem maradt el. Élettartalma hosszú volt, főleg a töröktől megkímélt Erdélyben, ahol a fejedelmesség uralkodó művészeti stílusává vált. A polotikai változásnak köszönhetően már nem a hűbérések képezték a társadalom vezető rétegét, hanem hangsúlyos szerepet kapnak a vagyonos polgárok is. Tágas, kényelmes, nyugodt arányú harmónikus palotákat építtettek családjuknak. Az épületek a jólétet sugározták annak ellenére, hogy az építéskor nem az egek felé törekedtek mint a gótikában, hanem inkább két-, háromszintes, emberléptékű épületek készültek. A vízszintes irányok kiemelésére került a hangsúly, nem csak ez építészetben de a viseletben is. A festészet átalakulása már a XIV. sz.ban elkezdődött, ami kihatott a textiltervezők munkásságára is. Velencében, Genovában, Milánóban, Firenzében textilmanufaktúrák működtek, ahol káprázatos mintázatú és különleges minőségű bársonyt, brokátot, atlaszt, patyolatot, gyolcsot és selymet szőttek. Leggyakrabban motívumok: gránátalma, levéldísz, tulipán és szegfű. A románkori divathoz képest a legnagyobb változást a testhezálló, szűk öltözék megjelenése hozta. A szűk ruhák gombokkal záródnak. Ebben az időben találták ki a gomblyukat is, a gombokat már használták díszítésként. Az 1300-as években a hölgyek két köntöst viseltek az alsó az földig érő, uszályos, ujja gombokkal záródik. A felsőruha tölcséresen kibővül, hosszan lecsüng. Az 1330 évek után a felsőruha ujjatlanná válik, olyan nagy lesz a karöltője, hogy belátni a testre feszölő szűk ruhára. Ezen sokan megbotránkoznak és eme karöltőt elnevezték a „ a sátán ablakának”. Oldalzsinórokkal a kívánt testformának megfelelően lehetet változtatni, vagyis a nők már ekkor fűzték magukat. Ebben az időben a mellek kicsik, és az anyag szorosan rásimul, felül magasan zárt nyakban végződik. A ruhák, szoknya része bő redőkben omlanak alá, és nehéz anyagokból, pl. brokát, selyem vagy szövetből készülnek. Gyakran uszályosak, és annyira hosszú, hogy a földet söpörte maga körül viselőjük. A felső ruhákat kézi hímzéssel díszítették, olykor családi címerpajzs mintával is, de a hermelin szőrme elengedhetetlen dísze volt az alkalmi ruházatnak. A ruha ujjakat szalagokkal, kapcsokkal rögzítették a törzshöz, divat volt az ujjakat felhasítani függőlegesen vagy vízszintesen melyből kibuggyant a fehér ing. A magyar viselet jellemzője volt a bokáig érő köntös, amelynek elején az alja hasítékot ívesen kimerevítették. Ebben az időben a férfiak szűk harisnyaszerű nadrágot viselnek, ennek a 15-16. sz-ban a nadrág hasíték elé egy posztókupakot varrtak. (1589-ben William Lee feltalálta a kötőgépet és VIII. Henrik kapta az első darabot ajándékba.) A mi-parti (francia) divatban a felsőrészeket és a nadrágokat különböző színekből és anyagokból állították össze. A nadrág fölé zekét viseltek melynek hossza a csípő és a térd vonal között változott. A magas nyakú, gombos zeke mellrészt és vállait kenderkóccal tömték ki. A ff-is szalaggal, csatokkal rögzítik a kabát ujjakat, (ezáltal praktikus). A spanyol divatban jellemzője, a nyakfodor mely egyre nagyobb és keményebb lett, míg végül a ruha önálló részévé válik. A buggyos, erősen tömött és hasítékoz puffancs- nadrág comb középig ér…………….. Bőségét derékban és a lábszáron szorosan pántok fogják össze. A köntöst oldalt felhasították, hogy hozzáférhessenek az övre akasztott erszényhez. A hasítékba később zacskót varrtak, ez volt a zseb őse.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
